
A Jóga szó egyik jelentése iga (angolul yoke, németül Joch), a másik kapcsolat a Legfelsőbb Lélekkel. Célja, hogy a gyakorló elérje azt a pontot, amelyen megérti azonosságát Istennel, és ezt nemcsak tudja, hanem ennek megfelelően cselekszik is. A kapcsolat természete a jóga egyes ösvényein különböző; megvalósulhat az önzetlen cselekvésben, a tudásban, a finom erők feletti uralom elsajátításában, stb. A legfontosabb ösvényeket, valamint magát az alapul szolgáló filozófiát a Bhagavad-gítában találjuk. Csak egyetlen jóga-ösvényről nem beszél Krisna, és éppen ez az, amit a jóga-klubokban gyakorolnak: a Hatha jóga. Az elmén és az érzékek feletti uralmat, nyugodtan, fegyelmezetten, következetesen, és bizonyos értelemben erőszakkal valósítja meg a hatha –ez a szó egyik jelentése is: erőszak. Erőszak, mert az elme természete, hogy lázad az irányítás ellen. Hatha másik jelentése Nap és Hold. Ha jelentése Nap, tha jelentése Hold. Ha viszont a Hatha jóga útját választjuk, nem helyes, ha a légzésgyakorlatokat és a testtartásokat kiszakítjuk az összefüggésből, megpróbáljuk kiemelni a keretei közül. Ha csak a pránájamát (légzés uralása) és az ászanákat (testtarások) gyakoroljuk, ez olyan, mintha egy könyv nyolc fejezete közül csak kettőt olvasnánk el. Tudomásul kell vennünk, hogy a pránájama és az ászanák beletartoznak a nyolcfokú jóga rendszerbe. Ezeket az elemeket a helyükre kell tenni. A gyakorlásnak csak akkor van értelme, csak akkor fog elvezetni a végcélhoz, amit Krisna megígér a Bhagavad-gítában, ha mind a nyolc elemre kiterjed…aki gyakorol, és fel akarja fedezni a jóga világát, megismerheti a nyolc elem lényegét.
Hatha jóga alapokon nyugvó jógaóra, mely a női egyensúly, a nőiesség megtartásában és megélésében nyújt segítséget. Testtartásokon keresztül kiegyensúlyozódik az anyagháztartás, javul az alhasi keringés, ezzel számos női jellegű megbetegedés megelőzhetővé válik. A foglalkozás áldásos hatással van a hormonháztartásra is, melynek kiegyensúlyozott működése a női test és lélek meghatározó eleme. A Hold, és ezzel a lunális energia, mint női energia, ismerete és a Holdállások hatásainak megismerése lehetséges a jóga órák során.
Felkészíti a kismamát testileg és lelkileg a várandóság időszakára, a vajúdás és szülés teljes átélésére. Lehetőséget nyújt a babával való kapcsolatteremtésre. Speciális testtartásokkal segíti a várandósággal járó fizikai és mentális kellemetlenségek (pl.: hát, derék fájdalom, lábvizesedés, medence és csípő izület merevség, mentális szinten a hangulatingadozás, szülési fájdalmaktól való félelem stb.) megszűntetését, mérséklését. Folyamatos gyakorlás mellett napi rutinba építhető a helyes légzés és a helyes légzésen keresztüli életenergia uralása. A vajúdás és a szülés kimerítő időszakában, nagymértékben megkönnyíti a kismama helyzetét, ha az órákon begyakorolt légzéstechnikát tudja alkalmazni. A vezetett relaxáció során közvetlen kapcsolatba kerülhet magzatával, mely mind, az anyának mind a babának egy kellemes meditatív állapot megélését segíti.
Om Tat Sat, vezessen utamon az Isteni kegyelem és az önzetlenség. Tetteim ereje táplálkozzon az Istennek való önzetlen felajánlásból.
| Aktuális óraváltozás Kedves Lelkes Jógázó! Ezen a héten, azaz 05.21-25-ig, nem tartok jógaórát. Megadom a lehetőséget az otthoni gyakorlásra! :) Dóri
Kedves Lelkes Jógázó kismama! Előre láthatólag április és május hónapban nem tartok kismama jóga órákat. A szünet az egyéni feltöltődés és tanulás jegyében fog telni.
Namaszté Dóri
.......... |
2012-05-20„Non numero horas nisi serenas” „Csak a derű óráit számolom"(felirat egy napórán)
Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben Namaszté |
2012-05-16Mi a siker? A siker az a harmonikus állapot, ami csak rövid ideig áll fenn, de erre törekszünk életünk során szakadatlanul. A siker következménye a boldogság. De a sikerben benne van már maga az elmúlás árnya is. Mi a TISZTA SIKER? A TISZTA SIKER az, amikor nem ártasz azzal, amikor TE sikert érsz el! Sikered abban rejlik, ha hozzá tudsz tenni az Egészhez! Hogyan tudsz hozzátenni az EGÉSZHEZ? ÖNÁTADÁSSAL! |
2012-05-06Miért tűnt el a heti üzenet? Mert kiment a szabadba és figyelte az életet! Szép idő van,szerintem, menj ki a szabadba Te is! Namaszté Dóri |
2012-04-19Kislány született. A világ egyik legcsodálatosabb élménye elkapni a pillanatot, amikor egy újszülött baba az első lélegzetét veszi. Amikor magához veszi a test a lelket. A létezés e formájának összes kínja bele nyilall. A lélek legfájdalmasabb pillanata, az emberi lét legszebb pillanata. Namaszté Dóri |
2012-04-13Amit szeretetből, jókedvből és örömből hozol létre, az az érték! |
2012-04-05A ragaszkodásról: a pénzhez, anyagi javakhoz való ragaszkodás a mai európai emberi faj béklyója. MI??!! Mi az ami jár?!! Csak az, amit az Univerzum megítél Neked balga lélek!!! Csak az jár! Se több se kevesebb! És még az is lehet, hogy 1 másodperc alatt mindent elvesz Tőled!!! Jobb ha tudod, Neked semmi sem jár és semmid sincs! De amit kapsz azt KÖSZÖND meg és "legyél hálás minden napodért a jó dolgokért és a rosszakért is"!! Namaszté |
2012-03-29Nagy élmény éjjel elcsípni az utolsó madárcsipogást, és talán még nagyobb hajnalban ezzel ébredni. És tudod miért olyan nagy szó ez?! Mert ha ezt észre tudod venni, azt jelenti,talán még nincs akkora nagy zaj odabent! Namaszté Dóri |
2012-03-21Megint könnyebb lettem egy évvel. A kérdés csak az, mennyivel tett könnyebbé az elmúlt esztendő!?! És Te? Te hogyan állsz ezzel? Könnyebb lettél már?!! Namaszté Dóri |
2012-03-11Néha az is kell hogy kiabálj! Néha nagyon is kell! De az óceánnak csak a felszíne háborog, a mélységben nyugalom honol! Namaszté Dóri |
2012-03-05Keresd csendet kívül és megtalálod a csendet belül is. Kerüld azt az embert, aki nem bír saját magával egyedül csendben lenni. Namaszté Dóri |
Üzenet küldés csak tagoknak!